Egy kisebb szünet után (az ingerek sajnos nem menetrendszerűen érnek) végre van miről beszámolnom: megnéztem Az amerikait, ami Filmváró listámon is szerepel. Anton Corbijn és George Clooney hozták a kötelezőt, valami mégis hiányzott: a történet. (Figyelmeztetés: alább a film szó tömeges ismétlésére kell számítani.)
Ha azt mondom valakinek, hogy láttam ezt és ezt a filmet, akkor film alatt olyan mozgóképet értek, amit azért készítettek, hogy moziban vagy tévében vetítsék, az emberek megnézzék, elmélázzanak a történetén vagy jót szórakozzanak rajta. Azt hiszem, mindenkinek valami hasonló jut eszébe erről szóról. Az, hogy a film egy művészeti ág, legfeljebb néhány klasszikus (pl. a Godard-filmek, csak hogy mondjak valamit) láttán merül fel az emberben. Azt viszont hajlamosak vagyunk teljesen elfelejteni, hogy a film műalkotásként is felhasználható; lásd a pl. videóművészetet. Ebben az esetben nem a történetmesélés a lényeg (lehet, hogy történet sincs), hanem az adott eszközök művészi felhasználása. Na de miért is kellett ezt felemlegetni?!
Mert Az amerikai mintha a hagyományos értelemben vett film és a műalkotás film keveréke lenne. Először is le kell szögezni: minden egyes képkockája gyönyörű, ahogy azt Corbijntől el is várjuk. Biztos vagyok benne, hogy a beállításoknak, kivágásoknak, színeknek több időt szentelt a rendező, mint általában a rendezésnek és a forgatókönyvnek (bár hozzá kell tenni, azt nem ő jegyzi), ami igen messze van a kidolgozottságtól. A történet szerint van egy fegyvergyártónk (Clooney), aki Olaszországban ügyködik, és megrendelésre készít különleges lőfegyvereket. Filmünk elején épp megpróbálják levadászni, nem sikerül; kap egy megbízást, közben szemmel tartják; összejön egy prostituálttal, közben szemmel tartják; ki akar szállni, még inkább szemmel tartják, majd újra megpróbálják lelőni. Körülbelül ez történik, közben főszereplőnk vezet, kávézik, fekvőtámaszokat nyom, beszélget egy pappal, fegyvert kovácsol és sokszor nem történik semmi különös. Nem tudjuk, kik és miért akarják megölni (nem szállított valakinek? rossz fegyvert készített?); az se derül ki, mi vonzza az éjszakai pillangóhoz testi bájain kívül; mintha csak találomra kiragadtak volna néhány napot az életéből, és ugyancsak találomra megmutatnák néhány pillanatát. A sok elhallgatott információ pedig nem feszültséggel tölti meg a filmet, hanem unalommal. A kb. másfél órás játékidő feléig érdekeltek még az érdektelen dolgok is, nézni jó volt, mert szemet gyönyörködtető mozi ez; utána viszont azt vártam, legyen már vége. Lehet, hogy az én hangulatommal volt baj, de minden lassú volt, csendes és oktalan. Művészi képek uralkodtak az események fölött. A film azonban még így se rossz, vizuális szépsége vitathatatlan, Clooney jó benne, s ha története hiányos is, nem élvezhetetlen. Csak lusta hangulat kell hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése