A Facebook adatlapja szerint a vállalkozás küldetése, hogy megadja az embereknek a megosztás lehetőségét, összekösse és nyitottá tegye a világot. Hogy miben osztozhatunk? A barátunk torokgyulladásában, a legjobb barátnőnk nővérének szakításában, majd új szerelmének bimbózásában, a másodunokatesónk esküvőjében, a volt osztálytársunk szombati bulijában, a munkatársunk üzleti útjában, a szomszéd gyerekének szalagavatójában vagy anyák napi köszöntőjében, egyszóval mindenben, amit ismerőseink nem szégyellnek megmutatni népes "rajongótáboruknak". A Facebook a rabjává tesz, naponta huszonötször (na jó, kis túlzás...) nézzük meg, ki cserélte le a profilképét, ki milyen tesztet töltött ki vagy ki változtatta meg a családi állapotát. Aki nem használja, mintha nem is ebben a korban élne. Meglepő-e, hogy Hollywood nem hagyhatta ki a ziccert, hogy filmet csináljon a Facebook létrejöttéről? Nem. És meglepő-e, ha van olyan felhasználó, akit ez a film nem érdekel? Igen. Főleg, ha David Fincher rendezi.
Azt hiszem, nem kell sokat magyarázni, hogy miről szól a film, de azért vázoljuk fel gyorsan: Mark programozózseni, aki néhány barátjával megalkotja a legfelkapottabb internetes közösségi oldalt - csakhogy három harvardi menő ötletéből indul ki (a Winklevoss-ikrek és Divya Narendra), akik nem restek beperelni az alapítót, majd legjobb barátja is követi ezt a nagyszerű példát, amikor egy trükkös szerződés miatt elveszíti részesedésének jelentős hányadát. A jogi hercehurca adja a keretet a visszaemlékezéseknek, amik bizony nem angyalnak tüntetik fel Markot.
A média már hetek óta (sőt, talán még régebben, de mostanában különösen) tele van azzal, hogy Mark Zuckerbergnek mennyire nem tetszik a róla szóló film. (Megjegyzem, gyorsan meg is alkothatná a dislike gombot - volna rá igény.) A forgatókönyv nyilván megenged magának némi szabadságot (például Erica Albright, aki miatt az egész elkezdődött, amikor dobta Markot, nem létezik), és persze az sem titok, hogy alapja Ben Mezrich: Accidental Billionaires című könyve volt, ami meg Eduardo Saverin, a részvényeiből kiforgatott barát történetét követi. Persze ha Zuckerberg hajlandó lett volna elbeszélgetni a film készítőivel, biztos kedvezőbb képet festettek volna róla, de mivel nem volt, csak még inkább megerősített abban a hitemben, hogy a filmben több az igazság, mint amennyit Mark meg tudna cáfolni.
Fincher úgy csinált izgalmas mozit a véletlen milliárdos történetéből, hogy közben lövés maximum verbálisan dördül (néha tényleg gyilkosak a párbeszédek - köszönjük Aaron Sorkin forgaókönyvírónak), robbanásnak csak a Facebook felhasználóinak gyarapodása tekinthető, támadás pedig legfeljebb a Harvard szerverét éri. A tempó gyors, sokszor csak kapkodjuk a fejünket, szakítás, hackelés, fegyelmi, programkódok, tárgyalás, befektetők, és így tovább. A szereplőgárda nálunk még viszonylag ismeretlen, bár a Markot alakító Jesse Eisenberg nevét biztos megjegyezték már néhányan, az Adventurelandben ő volt az aranyosan lúzer főszereplő. Ehhez képest itt remekül hozza az ellenszenves, közönyös Zuckerberget, akit csak az érdekel, hogy végre feltegye magát a Harvard térképére, s valamiért megjegyezzék a nevét - mindegy, hogy a diáklányokat összehasonlító szemét honlap vagy a világsiker közösségi portál miatt. Eduardo Saverint pedig Andrew Garfield játssza, akit láthattunk a Doctor Parnassus és a képzelet birodalmában, és ő az új Pókember-cím várományosa is. Ő kapta a legkevésbé ellenszenves szerepet, de Saverin sem glóriával született, ő is sikert-pénzt-csillogást, haverokat-bulit-csajokat várt a Facebook-tól, és Garfield képes volt ezt megmutatni úgy, hogy közben ő maradt a "jófiú". Aztán még felbukkant Justin Timberlake, akiről lassan elhiszem, hogy van valami köze a színészkedéshez, lazán adta elő a Napster-alapító Sean Parkert, aki aztán a Facebookkal csinálta meg (pénzügyi) szerencséjét. A mellékszereplőket is sikerült eltalálni, a Winklevoss-ikreket egyedül alakító Armie Hammer akármelyik egyetemen a legmenőbb lett volna, Rooney Mara olyan természetesen dobta Zuckerberget, mintha egész életében ezt csinálta volna, Brenda Song meg igazi hisztis liba Christyként (Saverin féltékeny barátnője). És egy kis érdekesség: Zuckerberg gyakornok ügyvédnője, Rashida Jones a Harvardon diplomázott.
Minden a helyén, a zene is szuper (Trent Reznoré a piros pont), a képek is, minden. Bocs, Mark, de ez a mozi úgy volt jó, hogy te egy seggfej voltál benne (vagy legalábbis igyekeztél azzá válni). Végül nincs más hátra, mint hogy az év egyik legjobb filmjének gyorsan nyomjunk egy tetsziket.
Azt hiszem, nem kell sokat magyarázni, hogy miről szól a film, de azért vázoljuk fel gyorsan: Mark programozózseni, aki néhány barátjával megalkotja a legfelkapottabb internetes közösségi oldalt - csakhogy három harvardi menő ötletéből indul ki (a Winklevoss-ikrek és Divya Narendra), akik nem restek beperelni az alapítót, majd legjobb barátja is követi ezt a nagyszerű példát, amikor egy trükkös szerződés miatt elveszíti részesedésének jelentős hányadát. A jogi hercehurca adja a keretet a visszaemlékezéseknek, amik bizony nem angyalnak tüntetik fel Markot.A média már hetek óta (sőt, talán még régebben, de mostanában különösen) tele van azzal, hogy Mark Zuckerbergnek mennyire nem tetszik a róla szóló film. (Megjegyzem, gyorsan meg is alkothatná a dislike gombot - volna rá igény.) A forgatókönyv nyilván megenged magának némi szabadságot (például Erica Albright, aki miatt az egész elkezdődött, amikor dobta Markot, nem létezik), és persze az sem titok, hogy alapja Ben Mezrich: Accidental Billionaires című könyve volt, ami meg Eduardo Saverin, a részvényeiből kiforgatott barát történetét követi. Persze ha Zuckerberg hajlandó lett volna elbeszélgetni a film készítőivel, biztos kedvezőbb képet festettek volna róla, de mivel nem volt, csak még inkább megerősített abban a hitemben, hogy a filmben több az igazság, mint amennyit Mark meg tudna cáfolni.
Fincher úgy csinált izgalmas mozit a véletlen milliárdos történetéből, hogy közben lövés maximum verbálisan dördül (néha tényleg gyilkosak a párbeszédek - köszönjük Aaron Sorkin forgaókönyvírónak), robbanásnak csak a Facebook felhasználóinak gyarapodása tekinthető, támadás pedig legfeljebb a Harvard szerverét éri. A tempó gyors, sokszor csak kapkodjuk a fejünket, szakítás, hackelés, fegyelmi, programkódok, tárgyalás, befektetők, és így tovább. A szereplőgárda nálunk még viszonylag ismeretlen, bár a Markot alakító Jesse Eisenberg nevét biztos megjegyezték már néhányan, az Adventurelandben ő volt az aranyosan lúzer főszereplő. Ehhez képest itt remekül hozza az ellenszenves, közönyös Zuckerberget, akit csak az érdekel, hogy végre feltegye magát a Harvard térképére, s valamiért megjegyezzék a nevét - mindegy, hogy a diáklányokat összehasonlító szemét honlap vagy a világsiker közösségi portál miatt. Eduardo Saverint pedig Andrew Garfield játssza, akit láthattunk a Doctor Parnassus és a képzelet birodalmában, és ő az új Pókember-cím várományosa is. Ő kapta a legkevésbé ellenszenves szerepet, de Saverin sem glóriával született, ő is sikert-pénzt-csillogást, haverokat-bulit-csajokat várt a Facebook-tól, és Garfield képes volt ezt megmutatni úgy, hogy közben ő maradt a "jófiú". Aztán még felbukkant Justin Timberlake, akiről lassan elhiszem, hogy van valami köze a színészkedéshez, lazán adta elő a Napster-alapító Sean Parkert, aki aztán a Facebookkal csinálta meg (pénzügyi) szerencséjét. A mellékszereplőket is sikerült eltalálni, a Winklevoss-ikreket egyedül alakító Armie Hammer akármelyik egyetemen a legmenőbb lett volna, Rooney Mara olyan természetesen dobta Zuckerberget, mintha egész életében ezt csinálta volna, Brenda Song meg igazi hisztis liba Christyként (Saverin féltékeny barátnője). És egy kis érdekesség: Zuckerberg gyakornok ügyvédnője, Rashida Jones a Harvardon diplomázott. 
